Nem volt egy egyszerű ember. Zűrös volt az élete. Rohangált éveken át, s harcolt
még maga ellen is. De, hogy mi értelme volt az egész lököttségeinek, azt senki, még
O maga sem tudta. S nem is sejtette. Talán, mert nem is akarta sejteni...
Talán kezdhetném így is ezt a könyvet. De gondolom akkor már az első néhány sor
után letennéd. S akkor annak mi értelme lenne? Én dolgoznék egy nagy csomót, te
megvennél, amit egyébként köszönök, s letennél a harmadik sor után. De én nem ezt
akarom. Én szövetséget akarok veled kötni. Hogy mire, azt még én sem tudom. Most,
hogy itt ülök, s gépelek, bevallom őszintén fogalmam sincsen miről is fog szólni ez
a könyv. S tudod mitől félek? Hogy a végén sem fogom tudni. De talán neked több
fogalmad lesz róla, mint nekem. Kicsit rólam szól ez a könyv. Nem állítom, hogy
megtörtént velem ez az egész, de az alap mindig igaz. Vagy olyan, aminek az igazságot
én itt legbelül elképzelem. Ez a könyv talán az első sorokban emlegetett zűrös
emberről szól. Talán valahol rólam, vagy éppen rólad. De csak egy biztatást engedj
meg, s ezt az örök optimista pesszimista mondatja velem: Lesz még rosszabb is. S én
most harcba kezdek. Harcba önmagam ellen. Hiszen meg kell magam vernem a lustaság ellen
vívott csatában. De biztos vagyok benne, hogy én győzők. Hiszen más nem is lehet.
Mert így is, meg úgy is, csak én győzhetek. S esetleg barátom te, aki itt már
gondolom enyhén meglepetten mosolyogsz, mondván: Na ez vagy teljesen hülye, vagy zseni.
Hát mivel nem vagyok idegorvos, az első meghatározást nem tudom leellenőrizni. Igaz,
az is igaz, hogy saját magam vizsgálata enyhén nem lenne pontos, s ez is gondot
jelenthet. Ami pedig a zseniséget illeti... Hát tudod, én most elpirulok. Nem vagyok
egy beképzelt ember... Mármint annyira... Szóval, na zseni sem vagyok, csak egy
átlagos szegedi srác, akinek vannak történetei, meséi, álmai, szerelmei és
csalódásai... S olyan, mint te... csak annyi a különbség, hogy én elkövetem ellened
azt a bűnt, hogy ezt megpróbálom szavakba önteni, s a sokat megénekelt töltőtoll
helyet számítógépbe próbálom tölteni.
Hogy milyen lesz? Azt én nem tudhatom most így az elején. S tán nem is akarom tudni.
Se azt hány oldalt fogok írni, se azt, hogy miről. Csak egy dolgot tudok állítani: ha
végigolvasod valószínűleg ismerni fogsz engem. Annak ellenére ismerni fogsz, hogy
talán soha nem találkoztunk, s lehet, hogy nem is fogunk... Nem akarok én hős lenni,
akinek az életét ódákba öntik, én még mindig csak az a srác vagyok, akit fent
említettem. De ez a srác most kinyílik előtted. Egy kicsit átadom most neked az
életem. Vigyázz rá. Lehet, hogy másoknak nem túl értékes, de nekem az egyetlen. Ne
taposd a sárba, mert az fájna. Fájna neked is...