Nehezen jövök ki az emberekkel. Nem is igazán tudom, hogy miért. Szóval az
a helyzet, hogy ha valaki közel kerül hozzám, a látszatközelségen túl is,
azt valamiért megbántom, elküldöm, ide vagy oda, meg úgy alakulnak a
dolgok, hogy csalódnak bennem. Nem is igazán értem miért van ez. Pedig talán
az Isten az egyetlen akire hivatkozhatok, hogy nem ez a célom. Én annak örülnék
a legjobban, ha körülöttem béke és harmónia lenne, de nincs. Nincs... Nem
értem, bennem van a hiba? Minden bizonnyal, de ebben sem vagyok biztos.
Hát nézzünk egy példát. Itt vannak a szobatársaim. Pontosabban csak az
egyik. A pontos értés kedvéért négyen vagyunk egy szobában. Egyikkel jóban
vagyok. Vele már régebben is voltam egy szobában. Akkor sem volt semmi igazi
gond. De itt van a másik kettő. Velük nem ilyen egyértelmű a helyzet. Az
egyik beszél velem, a másik már hozzám se szól. Hogy fejlődött idáig a
dolog? De jó lenne érteni. De nem megy. Pedig megpróbálok minden egyes nap
nyitni, de nem megy, mert nem engedi. Mit tegyek? Mit tegyek?