Sokszor és sokat töprengem azon, hogy ha egy,
csak egyetlen napot újraélhetnék az életemből, melyik is lenne az. Melyik lenne
az a nap, melyet szeretnék újból látni, javítani rajta, vagy csak örülni neki,
hogy emlékeimben él.
Melyik napot élném újra? Nem tudom. Illetve nem tudok erre egyértelmű választ
adni. Mert szeretném átélni az első csókomat, újra. Szeretnék ott állni azon a
kissé furcsa szerda délutánon Budapesten, azon a dombos kis utcán, s érezni,
hogy valaki egyre, egyre közelebb kerül hozzám, s átölel.
Szeretném átélni újra, az első igazi boldogságot, amikor azt mondta nekem egy
lány, hogy igen, én szeretlek téged.
Szeretném újra kézbe kapni az érettségimet, s elmenni újra olyan felszabadultan,
s nyugodtan mulatni, amikor még semmi vész, és gond nincs s egyenesnek tűnik az
életem.
Szeretném átélni azt, amikor először mentem el színházba, s ámulva néztem a
csodát ami megjelent előbb a színpadon, majd a szívemben, s az életemben.
Szeretném átélni azt, amikor először jelent meg írásom, s olvasták el mások.
Amikor valaki megdicsért, vagy akár kinevetett, de elismerte, hogy tettem
valamit.
Szeretném átélni újra az eljegyzésem napját, vagy talán inkább az azt megelőző
napokat. Amikor reméltem, s tudtam, valami új kezdődik, valami csoda történik
meg bennem, s bennünk. S milyen tragédia az, hogy nem becsületem meg. Életem
legnagyobb fájdalma. De ezt is szeretném átélni, s érezni, mit kellett volna
tennem.
Szeretném átélni újra a remény éjjeleit. Amikor meg tudtam nyitni valaki előtt
az életemet, s azt tudtam mondani neki: Egy, csak egy vágyam van: újra, s újra
átélni vele a csodát, mely emberségünk teljességéből származik, mely Istentől
jön, s hozzá vezet el.
Talán ez az a nap, ezek azok a napok, melyeket örökké szeretném újra, s újra
átélni.
Lehet, hogy butaság. Lehet, hogy csak egy szép álom. De álmodom. S álmomban
remélem újra, s újra ezeket átélhetem, s találkozhatok olyan emberekkel, akiket
önzésem, s gőgöm már rég elkergetett, s talán itt találkozhatok Istennel is.
S mi az, amit szeretnék még? Arról álmodom, hogy lesz még olyan napom, melyet át
szeretnék majd később újra, s újra élni. Ha máshogy nem megy, így éjjel,
álmomban. Újra, s újra.
Hogy ez csak menekülés? Hogy ez csak a mindennapoktól való félelem? Lehet. De
amellett, hogy talán itt belül menekülök a múltba, élem a jelent, s vágyom a
jövőt. A jelen, mely izgalmas, fájdalmas és örömteli, s a jövő, mely Valaki
kezében van, s vágyom rá, hogy megismerhessem.
Újraélem, szeretném újraélni életem, létezésem egy-egy napját, óráját,
pillanatát. Azért, mert létezem. Azért mert vágyom. Vágyom arra, hogy a kép, ami
bennem él meg ne fakuljon, hanem egyre élesebb, egyre hitelesebb, egyre igazabb
legyen.
Azért vágyom erre, mert hiszem, ha ezt teszem magamat, a békémet, a hitemet
találom meg. Ezért álmodom ma, ezen az éjjelen is.