Második álom - A törzsközönség
Hónapok teltek el azóta, mióta nem írtam. Volt is, meg nem is igazán oka a
szünetnek. Talán féltem, talán megijedtem. nem is tudom igazándiból, hogy mi az oka
a félelmemnek. Talán az esélytelenség, a reménytelenség aggaszt. Hiszen nem sok
esélye van annak, hogy ez a könyvecske elkerüljön hozzád. Akkor meg mi értelme lenne
a sok töprengésnek, rettegésnek, gondnak, gépelésnek? Nem is tudom. Hogy aztán meg
minek kezdtem újra? Erről sincsen fogalmam. Kell. Ki kell írnom magamból, hiszen ezek
a talentumok égetnek, s fájdalmasan ki akarnak szakadni. Ezért kell újra mesélnem. Ma
egy budapesti társaságról akarok mesélni. A
törzsközönség. A Nemzeti Színház törzsközönsége. S most sorolhatnám őket név
szerint: Kati, Kriszta, Kinga, Orsi, de nem akarok senkit megsérteni azzal, hogy
kifelejtem. Talán budapesti éveim legnagyobb öröme, hogy Őket megismerhettem. Nem sok
időt töltöttem velük. Talán egy fél év volt. De akkor szinte minden este
találkoztunk. S csak egy ok kötötte össze ezt a jó néhány lányt, meg engem: a
színház. Sőt nem is a színház, így kisbetűvel, hanem a NEMZETI. Végig nagy, nagy
betűkkel.
A humor kedvéért nem a Hevesi Sándor téren, a Színházban ismertem meg őket. A
Várszínházban történt. A Godspell előadásán, amit én először, ők szerintem
már megszámlálhatatlanul sokszor láttak. Fantasztikus musical. S fantasztikus
társaság. Beszélgettek, s én meg beleszóltam, Lehet, hogy udvariatlanul, de
megszólítottam őket. S lassan befogadtak. Talán nem is tudják, de számomra a
legnagyobb megtiszteltetés, kitüntetés, hogy a Nemzeti Színház Törzsközönségének
tagjának mondhatom magamat. Ők talán azt sem tudják, hogy nekem már nem is a
színház az igazándiból fontos, hanem az, hogy lássam őket. Mert ők életem
részesei lettek. Mert egytől egyik szeretem őket. S most, hogy nem vagyok velük,
nagyon hiányoznak.
De jönnek majd hozzám nyáron. S ez a legjobb dolog.