Mindig arról álmodtam, hogy egyszer madár leszek. A madár nagyon szabad lény.
Sokszor megfigyeltem a madarakat. Ott szállnak vidámat, esetlenül keresik, hol
is találhatnak maguknak táplálékot, vizet, otthont.
Van valami titkuk, melyet szeretnék megfejteni, melyet szeretnék megérteni. Van
valami csodájuk, mely az én életemből hiányzik. Mi az? Nem tudom. Ezt keresem
ezen az éjjelen.
Valaki azt írta, hogy szeret repülni álmában. Én is. Ilyenkor vagyok igazán
szabad. Lehetek akármi és akárki. Ha akarom gazdag olajsejk vagyok, aki a hat
limuzinján utazik. Ha akarom beszélhetek a boldogsággal. Ha akarom
beszélgethetek az Istennel, vagy az igazsággal. Mert egyszer álmomban
találkoztam az igazsággal. Furcsa találkozás volt. Azt gondoltam, hogy az
igazság egy jókedvű legényember, aki mást se tesz, csak mosolyog az emberekre, s
néha-néha odakoppint az orrokra.
Azt gondoltam, hogy könnyű lesz megtalálni. Hiszen ott van, ott kell lennie
mindenhol, s minden időben. De nappal nem jött elém, s nem leltem meg. Láttam
sok-sok furcsa lény, akik azt hirdették, hogy náluk van az igazság, de nem volt.
csak önző, saját igazságukat hirdető s kereső lények voltak. Éreztem,s tudtam,
hogy az igazságból náluk hiányzik az i. Hiányzott az a szárnyaló szabadság.
Hiányzott a kismadár ugrálása, amikor vidám mert talál valamit, ami csak az övé.
Hiányzott a remény belőle.
Hiányzott az a béke, melyet csak egy gyermek érthet meg, aki órákat el tud
játszani egy falevéllel, aki álmában meg tudja állítani a világot, s újakat
teremt. Aki a saját világában herceg, s megváltja a világot, s ha kell
elpusztítja azt.
Valaki, aki tud minden lenni mindenben.
Hogy ez az Isten? Igen. Ez az Isten. Ő az igazi szárnyalás.
Hogyan is képzelem Őt el? Hogyan is képzelem el, az igazi, rendkívüli, szavakkal
le nem írható Isten-kapcsolatot? Szárnyalásként. Valami olyan kapcsolatként, ami
leírhatatlan felülmúlhatatlan. Talán az igazi barátság hasonlít hozzá.
Valahogyan olyan, mint a hullámzó tenger. Egyszer utaztam a tengeren. Éreztem a
hullámok erejét, éreztem a mindent felülmúló békét, s harciasságot. Éreztem a
sós vizet. Éreztem Őt. S álltam a hajó orrában s szárnyaltam. Repültem.
Talán álom volt, talán valóság. Talán öröm, talán szomorúság. Talán az Isten,
talán csak valami általam elképzelt, ismeretlen erő, melyet nem érhet fel az
ész. Nem tudom.
"Szeressétek egymást,
de a szeretetből ne legyen kötelék:
legyen inkább hullámzó tenger
lelketek partjai között."
Talán egy kismadár volt. A szeretet madara, az én kék madaram. Amit ha meglelek,
talán boldog lehetek.
Hiszem, hogy talán Ő volt az. Ő, akihez kevés az emberi ész, kevés a tollforgató
szava. Ő, akivel a béke elérhető, s a szárnyalás... Az valódi. Felszabadító és
csodálatos.
És igaz.