Mindenek mellett, s mindenek ellenére szeretem az embereket, s szeretem azt,
hogy ember vagyok. Mert az ember, úgy, ahogy van csodálatos. Nem azt mondom,
hogy a legfantasztikusabb, leglenyűgözőbb, mert az az Isten.
Azt se mondanám, hogy a legerősebb, mert egyetlen kis vírus ágynak dönti.
Azt se merném kijelenteni, hogy a legviccesebb, mert azért a kacsacsőrű
emlős sokkal nevetségesebb.
De csodálatos.
Főleg az alkalmazkodó képessége ami fantasztikus, és felülmúlhatatlan.
Csodálatos az emberben, hogy mennyi mindent meg tud szokni, el tud fogadni, el
tud viselni.
El tudja viselni azt, ha jól mennek dolgai, de azt is békében tűri, ha
összeomlik körülötte minden.
Csak mosolyog, ha van mellette valaki, akinek fontos, s tud akkor is mosolyogni,
ha ott marad egyedül.
Békében örül annak, ha dicsérik, s eltűri, ha szidják.
Tud szerelmes lenni, átadni magát a boldog érzésnek, s ugyanígy át tudja élni,
az elhagyottság érzését, anélkül, hogy összeomlana.
Küzd a sikerért, de ha nem jön össze, csak megrántja a vállát, s tovább lép.
Kifejezi az érzéseit, s különösebben nem rázkódtatja meg, ha senkit nem érdekel.
Tud ember lenni, akár az embertelenségben is.
Íme, ember vagyok. Bohém, s határozott.
Félénk, s bátor.
Akaratos, és önzetlen.
Ember.
Egy vad, mindent a hatalma alá hajtó faj tagja, aki a nagylelkűségre is képes.
Ember.
Követem csapatom.