Negyvenharmadik álom: A szomorúság
Mindenen túl tud lépni az ember, vagy éppen csak
szomorkodik néha.
Én nem állítom se azt, hogy túl vagyok rajta, se azt, hogy állandóan
boldogtalannak érzem magam. Időnként felteszek magamnak egy-két kérdést,
hogy azt aztán megválaszolatlanul kiverjem a fejemből.
Élek, s ez jó.
Álmodom, s ez boldoggá tud tenni.
Néha úgy érzem, lépnem kellene, elmehetnék, hogy segítsek az éhező
gyerekeken, vagy akár alapítsak egy szervezetet a zempléni hegyekért, vagy
éppen szerkesszek egy internet oldalt.
Álmodom, s aztán reggel felébredek, s megyek tovább. Reggel minden nap
ugyanaz történik, majd eljövök dolgozni, utána hazamegyek megiszom a
teámat, vagy éppen a sörömet, a hangulatomnak és az anyagi helyzetemnek
megfelelően, s hiszem, hogy szép az élet.
Pedig az élet mindig és minden esetben szép.
Ez az a gondolat, ami miatt mindig minden esetben tudok, s akarok
mosolyogni. Néha kínosan, néha felszabadultan, de mosolyogni tudok, se ez
bármi is van jó.
Jó, mert szeretek élni.
Szeretem ha rám néz egy szép lány, mosolyog egyet, s pici jelekkel
mutatja, van reményem felé.
S bennem van az érzés, hogy még az is csoda, amikor ez a lány jelzi nekem,
hogy többé nem keres meg.
Furcsa érzés. Idegen, s ismerős.
Régi gondolat: amit egyszer megpillantasz, megérintesz, az mindig a tiéd
marad. A szerelemben is ez van. Akit egyszer megpillant, megért, megérint,
az mindig benne marad. Hol erősebben, hol gyengébben, de bennem marad.
Mert minden emberben, minden lányban, az igazit, a valóst, a csodát
keresem. Őt - akinek a nevét sem tudom - látom a kávézóban a felszolgáló
lányban, a buszmegállóban, a buszon aki mellettem áll, a munkahelyemen, a
templomban. Nem tudom ki ő, akit keresek, de ha meglelem meg fogom érteni
őt is, a világot is, magamat is. A napom lesz majd egyszer. Talán.
Szeretem, amikor látom, hogy jön fel a nap, s valami egyszerű, de komoly
csoda történik, főleg bennem. Amikor a sötét egyre visszább szorul, s
egyre élesebb lesz a fény, egyre jobban látszanak az árnyékok, a színek, s
ez által egyre nagyobb lesz a remény.
Az élet mindig, s minden esetben szép.
S a szerelem is mindig szép. Mindegy, hogy mikor, mindegy, hogy hányszor
szeretettünk, a szerelem mindig szép.
Szeretek szeretni. Szeretem adni a másiknak magamat. Mert a szerelem olyan
mint az élet. Szép.
Ez ami bennem van. Zavar, szomorúság, szépség. Ez amitől félek, s remélek.
Ez a jelenem.
Lehet, hogy egy kicsit el vagyok tévedve. talán nem ez az igazi út, talán
nem ez, ami a boldogsághoz vezet. De aki szeret, az tévedhet, de talán
véglegesen el nem tévedhet, mert az út valahonnan, s valahová vezet.
Ez egy kis szösszenet. Egy álom.