Szerintem az boldog akinek van bátorsága elpirulni. Az boldog, aki valahol
ott mélyen még tud, még mer elpirulni. Aki tudja még kimutatni, hogy őt valami
meglepte, valaminek olyannyira örül, hogy az meg is látszik rajta. Aki ki tudja
mutatni, ki meri mutatni, hogy neki ez új, neki ez ismeretlen, őt ez zavarba
hozza. Furcsa, de ahogy visszagondolok nem sokszor láttam ilyet. Talán már nem
merünk elpirulni. Ez valahol érthető is. Az elpirulás a védetlenségnek is a
jele. Azt jelzi, hogy nem tud az ember olyan kemény lenni, hogy az érzéseit
elleplezze, az érzéseit letagadja, s ez meg is látszik rajta.
Szerintem a világ egyik csodája, ez a kis pír az ember arcán. Annál gyönyörűbb
pedig, ahogy visszagondolok, ha egy lány arcán van, nincs. Gyönyörű dolog, s
bevallom, nagyon szeretem. Nem azért szeretem, mert milyen nagy poén, tudok
olyan bókot mondani, ami zavarba hozza, hanem ez valahol a bizalom fokmérője.
Mennyire tud megnyílni előttem. Mert ha tud őszinte, tud nyitott lenni, akkor az
sok mindent megmagyaráz.
Sok mindent megmagyaráz a későbbiekre. Megmutatja, hogy mennyire érez téged,
mennyire veszi az érzéseidet, mennyire mer nyugodtan lenni melletted, mennyire
érzi boldogan és felszabadultan magát.
Ez is, mint sok minden a nyitottságról szól. Úgy néz ki ez a szó, ez a gondolat,
hogy nyitottság az én vesszőparipám. Talán azért mert én sem tudom, én sem értem
teljesen, hogy mi is lehet az. Én sem tudom teljesen átadni magamat, nem tudom
kinyitni azt a lakattal lezárt ajtót, mely lelkem belsejébe vezet.
Nyitott vagyok, s mégis zárkózott - érzem én ezt itt belül. Nyitott vagyok,
látszólag, hiszen szívesen beszélek, szívesen írok magamról. Szívesen elmondom
mi van bennem. Látszólag. Mert ami valójában bennem van, azt talán senki nem
tudja, senki nem érti, s nem ismeri. Bevallom, talán még én sem. Nagyon szívesen
elmondom az érzéseimet, de valahol ott belül félek az érzésektől. Félek az
érzésektől, mert nem akarom, hogy újból, s újból megtréfáljanak, miközben ezekre
a buta kis tréfákra vágyom is.
Nyitottság. Szeretnék, nagyon szeretnék nyitott és őszinte lenni az emberekkel.
Szeretném meghallgatni őket, s vágyom rá, hogy meghallgassanak. Szeretnék
elpirulni, s vágyom arra, hogy legyen valaki, akiben kiválthatom ezt az érzést.
Szeretnék emberek felé fordulni, s szeretném, ha az emberek elfogadnák, néha jó
egyedül lenni, jó csendben csak figyelni.
Nyitottság. Nem azt jelenti, hogy mindenem nyilvános, mindenem ki van teregetve.
A nyitottság azt jelenti, hogy én kíváncsi vagyok rád, érdekel a meséd, s tessék
cserébe adom az enyémet, bizalommal és reménnyel, néha pedig elpirulva.
Érdekelnek az álmaid, de csak olyan szinten vágyom erre, amilyen szinten
beengedsz, s olyan szinten engedlek be, amennyire tudlak.
Ez talán az apró lépések, az apró kis táncok mozgása, kis pirulások, s nagy
bókok álma, az a boldogság, amely valahogy másként tesz boldoggá, az a remény,
amely talán másként bizakodó, az a hit, mely az egymás iránti egyre erősebb
megnyílás alapján épül fel.
Ez boldogság. Na jó, kicsit másképpen. Mert nem az a felemelő, mindent építő, s
valahol picit pusztító boldogság, hanem a cinkosok egymásra mosolygása, a
szerelmesen vidámsága.
Ez amikor egy kis bőrpír jelenik meg az arcon.
Boldogság. Kicsit másképpen.