Valahol olvastam egy történetet. Nagyon megtetszett, s egy picit
elgondolkodtatott. A történet így szólt:
Egy festőművész befejezte azt a festményt, amelyen dolgozott. János Jelenéseinek
könyvéből azt a jelenetet ábrázolta, amikor Krisztus így szól: „Íme, az ajtó
előtt állok, és zörgetek.”
A festő kisfia megszólalt:
- Egy dolgot nem jól festettél. Kívül az ajtón nincs kilincs. Hiszen így az Úr
Jézus nem is tud bemenni!
- Csak akkor mehet be – magyarázta az apja –, ha belülről kinyitják az ajtót, és
ha Őt behívják. Ezért hagytam el a külső kilincset. Hiszen olvashatjuk: „Íme, az
ajtó előtt állok, és zörgetek.”
Ez tetszik. Mert nem csak Jézus van így, hogy csak akkor tud bemenni, ha hívják,
mi is, csak akkor tudunk betérni a másik emberhez, ha ő beenged. És hozzám is
csak akkor tud valaki bejönni, ha beengedem.
De hol van az én kilincsem, hiszen az egy dolog, hogy valaki ki szeretne nyitni,
de nekem is meg kell találnom, hogy hol tudom beengedni.
Hetek, hónapok óta érzem, hogy nagyon nehezen tudok nyitni az emberek felé,
pedig folyamatosan döngetik az ajtómat. De hogyan is tudnám beengedni?
Van egy játék, ami számomra véresen komoly, s nagyon szeretem. A játékban
párokba állunk. A páros egyik tagja ökölbe zárja kezét és odatartja a másiknak.
Az megpróbálja a becsukott kezet kinyitni úgy, hogy az nyitva is maradjon. A
feladatot fordítva is elvégzik, majd mindenki beszámol élményeiről. Volt egy
csodálatos élményem egyszer ezzel kapcsolatban. Amikor éreztem, hogy én is, s a
társam is meg tudott nyílni. Erre az élményre vágyom, hogy amikor nyitok a másik
felé, ő is nyisson felém. Sajnos ennek a szép élménynek, szomorú lett a vége, s
ez még egy kissé bizalmatlanná tett.
Hol van az én kilincsem? Hol van az én nyitottságom?
Mi az a pont, ahol megérinthető vagyok.
Nem tudom, de szerintem nem is nekem kell megmondanom. Mert mindenki máshol tud
megérinteni, máshol tud kinyitni.
Akkor most amikor ezen töprengek látok magam előtt egy hatalmas termet, sok-sok
ajtóval. Vannak ajtók, melyek be vannak betonozva, vannak ajtók melyek nyitva
állnak, s vannak, ahol a túloldal van hatalmas láncokkal elzárva. De ez talán
csak egy álom. S mit kívánhatok annak, aki kopogtat:
Álmodj szépeket,
álmodj angyalokat, fényeket,
álmodj csörgőt és karikát,
miket Te hajtasz hegyen-völgyön át.
Álmodj hajót,
hol Te vagy a kapitány,
álmodj csillagokat,
álmodd azt, hogy Te vagy,
ki a fényes csillagok után kutat.
Álmodj fákat, parkokat,
légy kertész, gondozd a park fáit,
s az illatos virágokat.
Álmodj nyitottságot, s reményt,
Álmodj békét, hogy te vagy a békekeltő,
Hitet, hol te vagy, aki örömet ad.
Álmodj velem.