Én félek, te félsz, ő fél. Valahogy úgy érzem, hogy ez a gondolat határozza meg ma a világot. A buszsofőr fél attól, hogy ha egy kicsit jobban ráhúzza a gázt, akkor elveszik a jogosítványát, s ezért elveszíti állását, a diák fél attól, hogy ha nem tudja megtanulni az anyagot, kirugják a vizsgáról, s összedölnek az álmai, a tanár fél, hogy elveszíti az állását, s mindenki valamitől fél. A félelem határozza meg a cselekedeteinket. Az ember fél az Istentől, s ezért igyekszik elkerülni a bűnt, nehogy utolérje a büntető kéz.
Valahol olvastam, vagy csak álmodtam arról, hogy olvastam, hogy a gonosznak egy - de sajnos nagyon sikeres - teremtménye van: a félelem.
Én félek, te félsz, ő fél. Mert nem titkolom, én is félek. Félek az érzésektől, félek valaki iránt érezni reményt, mert mi lesz, ha újra be leszek csapva. Félek a holnaptól, mert ki tudja meddig lesz állásom, s mikor tudom folytatni a főiskolát. Félek a jelentől, s félek a jövőtől.
Én félek, te félsz, ő fél. Van viszont még egy nagyobb félelem, amitől félek, s ez maga a félelem. Mert talán megértettem mi is az a maga valójában. A félelem a szeretetérzet, a bizalom hiánya. Az a hiány, ami a remény félelmetes hiányával párosul. Mert mi mindig csak félünk, s nagyon sokan félni akarnak, bár ezt így soha ki nem mondanák. Elképzelnek félelmeket. Nem megyek fel hozzád, mert mi lesz, ha... Ez azt jelenti: félek valamitől, ami meg se történik, de nem akarok bízni benned. Nem tudlak szeretni eléggé. Félek tőled Uram, mert nem védtél meg, amikor... Nem akarok bízni benned.
Félek a félelemtől. Nem tudok ellene ellenszert, nem tudok ellene trükköt. De nem szeretném ha úr lenne rajtam. Mit lehet tenni? Észre kell vennem a reménytelenség pillanataiban is az örömöt, az öröm pillanatait. Észre kell vennem, a vidámságot, s bíznom kell a körülöttem élőkben, a bennem élőkben, szeretteimben, s azokban, akiket annak szeretnék tudni.
S bár a félelem a félelemtől bennem marad, de tovább tudok lépni, s élni tudok. Élni a reményben.