Hatodik álom: Új lehetőségek, vagy mégsem?

Úgy néz ki, hogy a bevezetésben tett ígéretemmel szemben nem valami vidám könyvet fogok a kezedbe adni, kedves barátom. De Madáchot idézve nem adhatok mást, csak ami a lényem. Kételyt, félelmet, kesergést, örömöt, bánatot, nem is tudom mit. Szóval azt, ami itt él, itt ég bennem, ami könnyű, vagy éppen nehéz, ami boldogságot okoz, vagy épp ellenkezően, ami összetör, megéget, egyszóval sajog. Előző álmomban, amit karácsonykor írtam egy olyan szobában ültem, ami nem volt az enyém. Ez sem az, ahol most vagyok. Tudnod kell, hogy én született szegediként iszonyú nehezen válok meg a városomtól. Most itt ülök egy másik városban, ahol biztosan szeretnek, de én nem vagyok itthon. Itt vagyok egy hatalmas szobában, de nem érzem jól magam. Ez nem az én szobám. Nekem nincs otthonom. Nincs semmim. Tudom, most azt mondod, hogy mit kesereg ez a jóember ott, legyen már végre elégedett a sorsával, hiszen legalább fedél van a feje felett, sokaknak még az sincs. S én erre azt mondom, hogy teljesen igazad van. Viszont ez az én bánatom, s már annyira fáj, hogy nem tudom magamban tartani egy percre sem, egy gondolat erejéig sem!!! Mert összetör… Ezért írom ezt a kis, hát nem is tudom a műfajt meghatározni, talán azt írnám, hogy napló-regényt. Mert ez egyfajta napló is. Nem írok le konkrétumokat, hogy ma ezzel, s azzal találkoztam, vagy éppen amazzal szerettem volna nagyon találkozni, nem is nagyon olvasom el, azokat az irományokat, melyeket előzőleg írtam, de valahogy mégis napló is ez, meg regény is. Mert vannak benne fiktív események is. Viszont egy dolog ami biztos. Most amikor itt erősen rossz hangulatban írok neked őszintén írok. Ezért nem teljesen regény. No, ez most jó bonyolult lett. Tudom. Nem szántam annak, ilyen lett. Ez van ezt kell, hát ha nem is szeretni, de elviselni.
Egyébként nagyon becsüllek téged. Bizony. Ha volt erőd, s ennyi lököttséget, amit én eddig egy csomó oldalon összeírtam elolvastad, akkor igen nagy a kitartásod. Köszönöm.
Szóval, most egy új lehetőség van előttem. Mi lesz belőle, azt most még csak a Jóisten tudja. Más csak sejtheti. Én is csak álmodom. Álmodom, reménykedem, hinni akarok. S Adyval felkiáltok: Segíts, Uram hitetlenségemben… S hinni akarom, hogy ő segít, mert tud segíteni, akar is segíteni, mert ő az Út, az Élet, s ami tán a legfontosabb ő az Igazság is.
 

Vissza a Könyvecske oldalára...