Gyökössy Endre: Recept
- Igehirdetésének egyik mondata hozott ide.
- Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat.
- „A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és - azt hiszem, így
hangsúlyozta - gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de
biztosan.” Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti haragotokon!?
- Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani.
- Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom
anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem
volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt,
szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem
tudta elviselni, hogy elsősorban anyám „kislánya” legyek a házasságban és ne
feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta
egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen,
robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá - rettenetes
kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez
a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg.
Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a
vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre
fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én
vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl
meg. Mondja: mit tegyek?
- Mit tett eddig?
- Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
- Mióta imádkozik ezért?
- Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
- Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
- Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
- Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését?
Tulajdonképpen mit várt?
- Hát…, hogy szeretni tudjam.
- Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg
bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?
- Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
- Szeretnék valami mást is ajánlani.
- Azért jöttem.
- Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével
valamit. Így van?
- Igen, körülbelül így.
- Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban…
- A kereszten?
- Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából.
Édesanyjáért kellene valamit meg-tennie még. Mert legtöbbször az érzésekből
lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csat-lakoznak az
érzések. Vagy váltanak ki érzéseket…
- De mit tegyek?
- Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben
imádkozzék érte, ha még tud.
- De mondtam, hogy gyűlölöm.
- Meg akar gyógyulni?
- Igen.
- Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s
mást, még az ellenség szerete-téről is.
- Mit tegyek hát?
- Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb
betegségei ellen, kiváltaná?
- Kiváltanám.
- Bevenné?
- Bevenném.
- Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?
- Írom.
- Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt.
Kedden: kitakarítom az ő szo-báját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki.
- Írja csak, írja… Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pe-dig kérdezgetek és
hagyom őt - csak őt - beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a
dalt, amit gyermekkoromban szokott.
- Már évek óta nem zongorázik.
- De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni,
mert azt ő jobban tudja. Va-sárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt,
betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifeje-zést? Da capo al
fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al
fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.
- A csókot is kell?
- Igen.
- Jaj!
- Miért, jaj?
- Mert évek óta nem csókoltam meg.
- Vállalja ezt a hetet így?
- Megkísérlem.
- Isten segítse. Várom…
Nem jött. Hetekig nem jött…
De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: - Mikor tegnap ismét betakartam,
az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és
éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: - De jó vagy mos-tanában hozzám. -
Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.
Aztán hozzátette: - Adja másnak is oda ezt a receptet…
Tessék.