Elnök Úr!
Hölgyeim és Uraim!
Tisztelt Országgyűlés!
Meghatottan állok itt önök előtt. Meghatottan és magasztos lélekkel. Itt
fekszik előttünk az a törvényjavaslat mely eme nagyszerű könyvet be kívánja
emelni egy olyan síkba, mely által mindenkinek tisztelendő és tisztelhető
lesz. Nem akármilyen törvényjavaslat
és nem akármilyen könyv van itt előttünk. Egy olyan írás, mely az európai
kultúra legszebb, legősibb és legmélyebb tartalmú műve. A Biblia. Talán nincs ebben a teremben, s remélem, nincs ma
hazánkban sem olyan ember, aki még soha nem vette kezébe ezt az írást, aki
még soha nem találkozott a Könyvek Könyvével.
Az elmúlt évtizedek után hatalmas lépés az, hogy a Magyar Millennium évében
Emléktörvényben kívánjuk megörökíteni a Biblia a magyar kultúrában betöltött
szerepét.
De vajon csak kultúremlék-e a Biblia? Talán azt mindannyian beláthatjuk,
hogy nem lehet csak ennyi. A Szentírásban olyan ősi és a mai napig érvényes
– talán mondhatom így – szabályokat találunk, melyek még ránk is,
Tisztelt Képviselőtársaim érvényesek. Mi törvényeket alkotunk és
veszekszünk, vitatkozunk, interpellálunk, néha az igaz cél érdekében, de
sajnos gyakran úgy, hogy önzően, csak magunkra gondolva, de hol leszünk mi már,
mikor unokáink még mindig azt olvassák ebben a könyvben: „Szeresd felebarátodat,
mint önmagadat!” Már rég elfelejtik majd neveinket is, amikor még mindig
érvényes lesz a parancs: „Ne hazudj!” Sokat mondhat nekünk ez a könyv,
igaz?
A vita hevében felmerült a kérdés: Jutott-e egyáltalán a világ előbbre a
könyvek által?
Hölgyeim és Uraim! Ki kell önöket ábrándítanom, ha azt várják most tőlem,
hogy erre én adok majd választ. Be kell vallanom önöknek: nem tudom.
Tisztelt Országgyűlés! Én egy kissé megfordítanám és átfogalmaznám ezt
a kérdést. S itt előre szeretnék bocsánatot kérni, ha úgy éreznék, hogy
kissé patetikusan fogalmazom meg gondolataimat. Talán a kérdés, nem is az,
hogy jutott-e előbbre a könyvek által, hanem inkább az, hogy juthat-e a világ
előbbre e könyv nélkül, melyet most a kezünkben tartunk. Én nem hiszem.
Nem csak azért, mert ősi, de a mai napig érvényes szabályokat tartalmaz,
mint arra már előbb kitértem, hanem mert a szeretet legnagyobb és legmélyebb
útját mutatja meg nekünk, a szeretetét, melyre mindnyájunknak szüksége
van ebben a kiábrándult, elkeseredett világban.
Én ki merem most Önök előtt mondani, hogy szerintem hazánk lelki megújulásához
feltétlenül szükség van erre a könyvre.
Tisztelt Országgyűlés! Kérem Önöket, hogy szavazzák meg az előttünk lévő
törvényjavaslatot, hogy a Magyar Millennium törvényalkotó munkája egy szép
gyöngyszemmel gyarapodjék általunk, s én hiszem, ha ezt a napot unokáink
elbeszélik maguk között, akkor, hogy Petőfit idézzem: „Áldó imádság
mellett mondják el szent neveinket”.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!