Viktor Pelevin: Generation P
(részlet)

"Nagyon furcsa volt ez a világ. Külsőleg keveset változott - legföljebb
csak több lett az utcán a koldus -, de valahogy hirtelen öreg és szakadt
lett körös-körül minden, a házak, a fák, az utcai padok. Azt sem lehetett
mondani, hogy lényege szerint más a világ, mert most semmiféle lényege nem
volt. Mindent iszonyatos bizonytalanság hatott át. Ennek ellenére
végeláthatatlan sorban száguldottak az utakon a Mercedesek és Toyoták, a
magukban és a történésekkel abszolút biztos kigyúrt fickókkal, sőt, ha
hinni lehetett az újságoknak, még valami külpolitika is folyt.

Közben a televízióban ugyanazokat a pofákat mutatták, akiktől mindenkinek
hányingere volt az elmúlt húsz évben. Most szó szerint azt mondták, amiért
azelőtt ők lecsukattak másokat, csak sokkal bátrabbak, szilárdabbak és
radikálisabbak voltak. Tatarszkij gyakran elképzelte az
ezerkilencszáznegyvenhatos Németországot, ahol doktor Göbbels
hisztérikusan üvöltözik a rádióban a szakadékról, amelybe a fasizmus
rántotta a nemzetet; ahol a volt auschwitzi lágerparancsnok a náci bűnösök
elfogására szervezett bizottságot vezeti, az SS tábornokok pedig
egyszerűen és kézzelfoghatóan beszélnek a liberális értékekről, és az
egész kócerájt Kelet-Poroszország gauleitere vezeti, akinek "végre
felnyílt a szeme". Tatarszkij persze majdnem minden megnyilvánulási
formájában gyűlölte a szovjethatalmat, de most nem tudta volna megmondani,
hogy érdemes volt-e a gonosz birodalmát a gonosznak arra a
banánköztársaságára cserélni, amely Finnországból importálja a banánt."