Egyszer régen, mikor még a hülyét pontos jével írták, volt egy város:
Bivalyröcsöge. Ott élet egy kislány, aki olyan sokáig járt sötétkék sapkában,
míg a sapka rá nem gyógyult a fejére. Így a kislányt elnevezték Peroskának.
Egyszer azt mondja neki az anyja:
- Eriggyé’ te lyány el a te anyádhoz, a nagyhoz, osztán vigyél neki borot, meg
egy kis répás kalácsot, de nehogy megint rendőr hozzon
haza, mer’ leverlek, mint vak a pohártot.
Na erre Peroska betette a kosárba a borot, meg a répás kalácsot, aztán zsebrevágott
egy nagykést – hátha lesz valamit – s elindult a nagy útra. Úgy gondolta
átvág az erdőn, mint részeg kamionos a
birkanyájon, de ahogy beért az erdőbe, ráköszönt a depresszió:
- Jónapot kívánok! Személyi igazolvány, forgalmi engedély… Meg osztán hová
lesz a séta, te nagyon hüje!
– Pro primo, elõször is ne ijesztgess, mert szívinflációt kapok. Pro secundo,
másodszor is, ha a fél kezemet a zsebembe dugom,
akkor is drótbú hajtok ilyen embert, mint Te. Pro, nemtudomhány, harmadszor, nem vagyok
nagyon hüje, hanem Peroska – szólt, a hősnő.
– Te Peroska, nincs is kosarad!
– Ó én nagyon hülye, hát nem otthon felejtettem! – csapott a
homlokára, és már rohant is érte haza, hogy csak úgy porzott a lába alatt a
dübörgés. Öt perc alatt hazaért, pedig verte a víz, mint tavasszal a hóembert. Az
anyja persze úgy elverte, mint szikvizes a paripáját, s rákiáltott kígyót is, meg
békát is. Sietett hát vissza az erdőbe. Mázlija volt,
mert épp akkor ért a megbeszélt helyre, amikor a sűrűből előbucskázott a bozontos
lompú.
– Sárkányfüvet tessék! Friss, meleg a sárkányfű! Sárkány ellen
sárkányfű!!! – kiabálta fennhangon. Erre Peroskát megint leverte
a víz, mert azt hitte, hogy eltévedt és egy másik mesében
van, amikor az ordas megszólította:
- Peroska bajtársnő, jelentkezem! Jelentem, az eltelt szolgálati idõm alatt az alábbi
események történtek: na várjunk csak… Esemény az nem történt. Figyelési terepszakaszom az erdei kisúttól a nagymama házáig terjed.
Ellenséges vakondtúrást nem észleltem. Jelentem továbbá, hogy ugyanannyi lábnyom
halad befelé, mint kifelé, ezek alapján az erdő létszáma változatlan.
– Szerbusz farkancs! – mondta a kislány a diszkózás szabályainak betartása mellett.
– Hová mécc Peroska, tán csak nem a nagymamához? – érdeklődött az ordas.
– Gratulálok, elsőre kitaláltad. Jöhet a kétforintos kérdés.
– Aztán meg mi a nyûvet viszel a kosaradban?
– Viszek neki borot, meg répáskalácsot.
– Aztán meg nem félsz, hogy bedarál az erdei rém? – tapogatózott a
rossz szándékú, de Peroska a kezére csapott.
– Nem mert nálam van a nuncsákon. – mondta, s lefejelte amazt, mint teknötlen
béka a földiepret.
Mire a farkancs magához térült, Peroska már majdnem célhoz ért. Ezért rettenetesbe
kapcsolta magát és egy pillanat alatt, a nagymama házához ért. Bekopogott…
- Ki az? – hallotta belülről.
– A nyest apó, a nyest anyó, és a kis nyest. – Felelte, és abban a
pillanatban már benn is termett. Odaugrott az ágyhoz és bekapta a nagymamát, még a
cipőét is lenyelte. Gyorsan felhajtott rá egy kis lábvizet, s bebújt az ágyba, mert
Peroska igen közel járt. Meg is jött pár percen
belül.
– Szia, Nagyi! Hoztam egy kis piát – mondta vidáman, s hirtelen
ledöbbenődött. Döbb – döbb!!!
– Nagyi, milyen betegséged van neked? Akkora lett az orrod, hogy szerintem ki kell
menned a tisztásra, ha meg akarsz fordulni.
– Sajnos az áremelkedések miatt már annyit lógattam az orrom, hogy megnyújt.
– A szemed meg akkora, mint egy szabadnapos teniszlabda.
– Azért kislányom, mert a sok kötéstől, már kigúvad a szemem.
– A füled meg akkora lett, hogy a denevér éhen halna, mire kitalálna belőle.
– Igen, Peroska, hogy jobban halljalak.
– A szád meg akkora, mint egy kitaposott kozáksapka.
– Hogy jobban bekaphassalak. – mondta, s be is kapta, mert már nagyon unta a
dumáját, meg különben is ez van leírva a munkaszerződésében. Utána magára húzta a paplant, s nagy horkolások közepette
elszunnyadt. Olyan hangosan horkolt, hogy a közelben bóklászó részeg erdőkerülő azt
hitte, a nagymama most fűrészeli le az ágy lábát, hogy mélyebben tudjon aludni. Be
is kukkantott hozzá, hogy segítsen
neki. Meg is
döbbenődött iszonyúan, amikor az ágyban nagymama helyett Romolus és Remus anyját
pillantotta meg.
– Na te gonosz farkancs, nem vagy te olyan erős, mint büdös! – mondta és
orrba vágta, mint vakondokot a rotációs kapa. Utána felvágta a gyomrát és kisegítette belőle a nagymamát és Peroskát. aztán telerakták a gyomrát R-GO lemezekkel, s
összevarták. Ebbe az ordas bele is döglött.
A mesének tanúsága, hogy… No, tanúsága nincs, csak a vége van itt…