Narrátor:

Ő csak látott -
Oh mért kellett látnia ekkor?
Mért nem született vakon inkább?
És átaljában mért született?
Ott látta térdeplésben
A helybéli lágyszívű kántort
A szemérmetes Erzsók
Ötvenöt éves lábainál.
E látványra szívét,

A tisztaszerelmű szívet,
Pokolbeli kínnak
Százharminchatezer bicskája
Hasította keresztül
S fölgyújtá agyvelejét
A haragnak cintmasinája legott.
Mint prédájához a macska,
Zajatlan léptekkel

S szeme égő üszkével
Sompolygott a lágyszívű kántor
Háta mögé,
Aki titokban
Gyötrődő szíve érzelmét
Eképpen foglalta szavakba:

Kántor:

Szemérmetes Erzsók,
Koronája az asszonyi nemnek,
S kezelője a bornak,
S pálinkának!
Lesz-e engedelem számodra szívedben,
Ha lelkem tartalmát
Előtálalni merészelem?
De nekem már mindegy, akár van
Akár nincs engedelem a számomra,
Kimondom:
Mi fúrja oldalamat.
Kimondom igen,
Nem holmi cikornya beszéddel
De az érzés egyszerű hangján.: -
Keblem kápolnájában
A hűséges szerelemnek
Az öröklétnél
Fél rőffel hosszabb gyertyája lobog
Szent lobogással.
S éretted lobog az,
Ó szemérmetes Erzsók!
S ha meg nem koppantod
A viszontszerelem koppantójával:
El fog aludni:
És vele el fog aludni
Életem is!...
Itt várom ítéletemet;
Most, rögtön, ezennel,
Monja ki szűz ajakad:
A reménység zöld koszorúja
Öveddze-e homlokomat,
Vagy a kétségbeesésnek
Bunkósbotja

Üssön agyon?  

Fejenagy:

Én ütlek agyon...
Én vagyok a kétségbeesés!
Én ütlek agyon...
Én morzsolom össze
Csontjaidat,
Mint a malomkő
A búzaszemet!
Hogy mertél... de előbb
Téged vonlak kérdőre, ó Erzsók!
Mondd meg nekem azt:
A hűtlenségnek fekete posztaja
Vagy az ártatlanságnak
Patyolatlepedője takarja-e lelkedet?
Oh, szólj nekem erre!

Narrátor:

A szemérmetes Erzsók
Nem szóla reá,
De tengervízszinű szemének
Bájdús kifejezéséből
Ezt silabizálta ki mennyei kéjjel
A széles tenyerű Fejenagy:

Erzsók:

Oh széles tenyerű Fejenagy,
Helységünk kalapácsa

S csapra ütője szívem hordójának!
Még kételkedel?...
Ártatlan vagyok én,
Mint az ízé.
 

Narrátor:

Érté e néma beszédet
A helybéli lágyszívű kántornak
Dühteljes dögönyözője,
S engesztelve sóhajtott:

Fejenagy:

Lelkem lelke, bocsáss meg,
Hogy kételkedni merék
Hűséged acélláncának
Állhatatosságában.
Most pedig, oh kántor!
Téged veszlek elő;
Készülj a meglakolásra -
Rémséges leszen az,
Valamint részséges a bűn,
Mit elkövettél.
Példádon okúljanak a késő unokák,
Hogy kell csábítani az ártatlanságot.
Hogy kell konkolyt hinteni
Két szerető szívnek
Tiszta búzája közé!
 

Narrátor:

Miután a nyelve megállott,
Két keze kezdett mozgani
A széles tenyerű Fejenagynak:
A helybeli lágy szívű kántort
Úgy ütögette a földhöz,
Mint ahogy a gyertyát mártani szokták.
A helybeli lágyszívű kántor
Elkezdett bőgni, amint még
Nem bőgött soha,

Sem temetéseknél

Sem a soksípú orgona mellett.

Bőgései közben

Ily szókkal esengett

A helység kalapácsához:

Kántor:

Csak addig várjon, amíg
Egy szócskát, egy kis szócskát mondok -
Aztán verjen kegyelmed agyon,

Ha jónak látja.

Fejenagy:

Beszéljen, kántor uram!
Mentse magát,
Meghallgatom én az okos szót,
Minden időben...
Mentse magát.

Narrátor:

S a helybeli lágyszívű kántor
Igy mentette magát,
Heverve a földön:

Kántor:

Bűnös vagyok egyrészt,
nem tagadom,
Mert megszeretém
Lángozó szerelemmel
A szemérmetes Erzsókot.
De tehettem-e róla?
Oh a szerelem
Nem oly portéka, amelytől

Elzárni lehetne a szívet;
Tündéri madár ez, amelynek
Ajtó sem kell, hogy a szívbe röpüljön,
Mint bölcsen tudhatja kegyelmed -

De szerelmemet én
Titkoltam volna örökké,
Elvittem volna magammal
A más életbe, ahol tán

Nincsen is élet -
Ha nem veszi észre Harangláb.
Ő észrevevé,

S bujtotta tüzem,

Mi okért, mi okért nem?
Arról nincs tudomásom.
Ő volt, ki, midőn ma
Az isteni tisztelet alkalmával
Kegyelmed az álomnak karjába hajolt,
Ezt javasolta nekem:
Zárjuk kegyelmedre az ajtót,
S így zárva levén,
Ma baj nélkül tehetem

Hódításaimat
A szemérmetes Erzsóknál...
S én balga szavát fogadám...

Narrátor:

Mint megfordúl a rézkakas
A templom tetején,
Ha más tájról kezd fújni a szél,
Úgy vett más fordulatot
A széles tenyerű Fejenagynak
Lelke,
Mikor e szól érinték füle dobját.

Fejenagy:

Mit szól kend erre, Harangláb?
Igazolja magát kend,
Vagy akképp vágom fültövön,
Hogy azonnal megsiketül bele.

Harangláb:

Igazolni fogom magamat,
Nem mintha remegnék

A kend fenyegetéseitől,
Jobban felkösse a gatyáját,
Akitől meg kellene ijednem...
Érti-e kend ezt?
Mind igaz, amit kántor uram szólt,
Aki úgy mellesleg mondva
Gyáva haszontalan ember,
Hogy oly pimaszúl rám vallott. -
Én bujtogatám őt,
Hogy csapja el kelmed keziről
A szemérmetes Erzsókot,
Mert én kendet utálom,
Mint a kukorica-gölödint.

Fejenagy:

Ugyan úgy-e?

Harangláb:

Biz úgy ám!

Fejenagy:

Hát kend azt gondolja talán,
Hogy én kendet szeretem

Avval a macskapofájával?

Harangláb:

Micsodával?

Fejenagy:

Avval a macskapofájával!

Harangláb:

Macskapofámmal?
Hát te, te sündisznó!
Aki kovácsnak tartja magát,
Pedig holmi cigánytól

Tanulta meg a kalapálást...

Fejenagy:

Hát még a mesterségemet is
Gyalázni mered?
Te hitvány templomegér...
No megállj! Majd megkalapállak.

Narrátor:

S úgy megütötte
Öklének buzogányával

A fondor lelkületű egyházfinak orrát,

Hogy a vére kibuggyant.
Erre Harangláb
Ügyesen leütötte fejéről a kucsmát,
Megkapta hajának fürtözetét,
S oly istenesen kezdte el cibálni,
Mint a harangkötelet.

De most jön a haddelhadd!
Amidőn a vitéz Csepű Palkó,
A tiszteletes két pej csikajának
Jókedvű abrakolója,
Látá, hogy komolyabb kezd lenni,
A dolog fordúlata:
A Fejenagynál terme serényen,
S magát frígyestársnak ajánlá.
Őt magát kedves kötelek csatolák
A széles tenyerű Fejenagyhoz:
Nála tanulá tudniillik a kovácsmesterséget
Valami két hétig.

Csepű Palkó:

Mester Uram!

Narrátor:

Kurjanta vitéz Csepű Palkó,
A tiszteletes két pej csikajának
Jókedvű abrakolója.

Csepű Palkó:

Ne féljen semmit, mester uram,
Itt vagyok én is.

Narrátor:

S ezzel nekiugrék
A fondor lelkületű egyházfinak,
Hátán termett, s kezdte püfölni.
Nem bírta Harangláb
Csepű Palkónak terhét,
És összerogyott,
Véle rogyott
A helység kalapácsa is,
Mivel üstöke mindig
Marka között volt még.
Nagyszerű volt az esés!
A tusázókhoz több forróvérű legény
Csatlakozék,
Két pártra szakadva.
S lett rúgás, harapás,
Fejbetőrés, vérontás és a többi.