Hosszúméta (Kutyaméta)

A játékot lehetőleg sokan (min. 14-16 fő) játsszák. Kellékei: 1 db métaütő, 1 db u.n. stukklabda, kellő számű valami a pálya kijelöléséhez (kabát, pulóver, póló stb.)

Pálya: Lehetőleg sík, többé-kevésbé téglalap alakú, nyílt terepen alakítjuk ki. A pálya mérete (hosszában 15-40 lépés, szélességében 8-15 lépés) a játékosok számától, korától, gyakorlottságától függ.


Szabályok:
A játékosok két egyenlő számú csoportra oszlanak. Kisorsolják a kezdő felállást. Az egyik csapat szétszórtan helyezkedik el az érvényes területen, ezek a kintiek, a másik csapat a területen kívül, az alapvonal mögött áll fel, lehetőleg egy sorban, ezek a bentiek.
A sorsolás után a labdát és a métafát leteszik az ütővonal végéhez, ettől kezdve a mindenkori bentiek a labdát kézzel nem érinthetik!!! Ha valaki mégis megfogja a két csapat azonnal helyet cserél. A kintiek maguk közül kijelölnek egy feladót, aki az ütővonal végénél helyezkedik el, a labdát az ütő játékosnak – kérésének megfelelő módon – feldobja, illetve a kintiek által a hozzá visszajuttatott labdát az ütővonalra kezében tartva leteszi. (Az ütővonal tulajdonképpen az alapvonal egy kijelölt szakasza.) Ezenkívül választanak maguk közül 2-4 u.n. kutyát, akik a futó területen belül helyezkednek el, és onnan nem léphetnek ki.

A játékot a bentiek kezdik. A sorból az első az ütővonalhoz megy, majd megpróbálja a métafával a feldobott labdát minél messzebb elütni, az érvényes területen belül. Ha a métafa beleér a labdába, és az az alapvonalon kívül esik le, akkor érvényes az ütés. (Háromszor lehet próbálkozni, utána a labdát a métafával „lepuszilja”, és beáll az alapvonal mögé várva, hogy futhasson). aki érvényesen ütött, az bármikor megkezdheti a futást. A feladat, hogy a futóterületet hosszában oda-vissza végigfussa, az oldalvonalakon belül. Ha kilép a csapatok helyet cserélnek. A felső alapvonalon kilépve meg lehet állni és később visszafutni. Ha a labda nincs a feldobó kezében (például éppen akkor dobta fel), lehet úgymond settenkedni, és visszafutni.  Ha valaki az egyik alapvonalat átlépi, akkor futnia kell, oda nem térhet vissza. A pályán belül tetszése szerint mozoghat, de csak a túloldalon léphet ki.
Ha valaki megfutotta a pályát és visszatért az első alapvonal mögé, akkor teljesítette a dolgát.
 
Fontos! Annak eldöntésében, hogy valakit eltaláltak-e, belépett-e az alapvonalon, kilépett-e oldalra a mindenkori kintiek a döntők!!!

A kintiek feladata, hogy az elütött labdákat minél gyorsabban felszedjék és visszajuttassák a kutyáknak. Ha valamelyik kutya megkapta a labdát, megpróbálhat valakit kidobni a futók közül. Ha eltalálja, akkor a két csapat helyet cserél. Fontos, hogy csak kutya dobhat ki futót, illetve, hogy a kutyák egymás között passzolhatják a labdát, de lépni nem léphetnek vele, illetve, hogy csak az a kidobás érvényes, ha a futó még a futóterületen van. Kutyák a futókat nem akadályozhatják!!!

Ebben a játékban csak akkor van pont, ha a csapat összes tagja megfutotta a pályát. Ezért a bentiek választanak maguk közül egy mátort és egy hejmátort. Ezeknek különleges joguk, hogy a játékban kétszer üthetnek, a mátor a saját ütésén kívül még egyszer, a hejmátor még kétszer. A többlet ütéseket bármikor soron kívül felhasználhatják!

Ha a csapat összes tagja megfutotta a pályát mire az ütési lehetőségek elfogytak (ide értve a többletütéseket is), akkor kap a csapat egy pontot, és a játék változatlan felállásban folyik addog, amég valakit el nem találnak, vagy el nem fogy az ütési lehetőség.
Ekkor helycserére kerül sor. A játékban az a csapat győz, aki a több pontot gyűjtött össze.

Fontos:
A méta lehet balesetveszélyes játék, ha nem vagyunk körültekintőek. Erre fel kell hívni mindjárt a játék elején a figyelmet!!!