Pásztorjáték 

A játékot tíznél kevesebb számú játékos játszhatja. Rajzoljunk egy jó nagy kört. Kerülete eggyel kevesebbszer három méter legyen, mint ahányan játszunk. (Nyolc játékos esetén: 8-1=7; 7*3=21. A kerület 21 méter. 2r=21 méter. -> 21/2*3,14= 3,34. Tehát körülbelül 7 méter (2*3,34) átmérőjű kört kell rajzolnunk). A körvonal mentén három méteres szakaszokat jelölünk ki ruhadarabokkal. Egy gyereket választunk, ő lesz a pásztor. A kör közepére áll. A többiek elfoglalnak egy-egy előzetesen kijelölt szakaszt. A pásztornál egy labda van, amit megpróbál a körből kigurítani. Minden játékos védi a saját szakaszát. A labda csak térd alatt hagyhatja el a pályát; s dobni nem szabad. A pásztor hangosan számolja, hogy hányszor sikerült a labdát kigurítania. Öt perc letelte után a játékvezető sípol egyet. Sípszóra a pásztor jó messzire eldobja a labdát. A körvonalon állók utána szaladnak, megérintik, majd visszafutnak és beállnak egy szakaszra. Amíg a többiek futnak, a pásztor is elfoglal egyet, neki bőven van rá ideje. Akinek nem jut hely, az lesz az új pásztor. A játékot több forduló után az a játékos nyeri meg, aki a legkevesebbszer volt pásztor. (Az első pásztor nem számít!)

Kellékek: egy darab labda, néhány olyan tárgy, amelyet az egyes szakaszok jelzésére letehetünk

Tanácsok: a pásztor ne gurítsa el túl erősen a labdát, mert akkor sokat kell a visszahozásával bajlódni, sok lesz a "holtidő". Amikor a pásztor a labdát eldobta, a játékvezető is fusson együtt a többiekkel. Egyrészt azért, hogy az érintéseket ellenőrizni tudja, másrészt pedig azért, hogy a labdát visszahozza. Erről ugyanis a játékosok a sietség miatt el szoktak felejtkezni. Időnként válasszunk új játékvezetőt, hogy senki ne essen ki a játékból.