Ki is vagyok én?

Szóval, ha valakit érdekel ki is vagyok én, olvassa ezt el... Aki az önéletrajzokat unja - meneküljön!


Adatok:
 

 

Nevem: Dudás Róbert Gyula (sőt még Gellért is, de ez nem hivatalos)

Becenév:
Némo (de kapitány nélkül, mert aki kapitánynak mer szólítani az halál fia, vagy lánya)
Ha most azt mondod, hogy túl sok a nevem, akkor még megjegyzem, hogy anno neveztek már Paulo Giovanninak, Szegedi Úrnak, sőt újabban Péternek is. (Na most sajnálhatsz: nekem ezeket mind meg kellett jegyeznem) Tehát összefoglalva: Dudás Róbert Gyula Gellért Némo Paulo Giovanni Szegedi Péter... Anyám... Ezt már én is letagadom...
                                           

Születtem:             
Mint egészen apró gyerek, Szegeden, valamikor az 1978-as év utolsó napján, de csak délután fél hatkor... Már akkor is peches voltam! Ez azóta csak fokozódott. Otthonomról fényképeket ide kattintva nézhetsz meg

Iskolák, munka:    
 Jártam, de minek? Na jó általános iskoláimat Szegeden végeztem, először a Makkosházi, majd a Móra Ferenc Általános Iskolában. Azután a Dugonics András Piarista Gimnázium tanulója lettem majdnem másfél évig, majd Kazincbarcikán voltam nyomdász, kb. két hónapig, végül is Budapesten a Jerikó Keresztény Humán Gimnáziumban érettségiztem.  Másfél évet végeztem el a Szegedi Hittudományi Főiskolán, csak éppen nem sikerült egy vizsgám, s ezért félévismétlő lettem. Mostanság Pécs városában folytatom tanulmányaimat, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán, teológia szakon. Egy évig Pécs - Vasason éltem egy plébánián, ahol a sekrestyés feladatokat is elláttam, (meg az irodista, meg a lelkipásztori kisegítő, meg a mindenes, meg a ministráns, meg az akolitus...).  Mindenek mellett 1999 és 2001 között Eger gyönyörű városában elvégeztem "jó", azaz "agyonhajszolt áldozat" eredménnyel az Országos Katolikus Ifjúsági-vezető Képzőt, amelyet legtöbben "csak" Hajszolónak hívnak. Sőt a mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskolában voltam egy évig hitoktató. Kb. dióhéjban ennyit csináltam eddig. Meg vezettem egy kollégiumot, meg ezer dolog, ami itt és most nem ugrik be...
Ezután Százhalombattán éltem, majd miután megtaláltam kedvenc, egyetlen nejemet házasságkötésünk után Pécelre költöztem. Itt élek volt mennyasszonyommal, aki már a feleségem, az anyóssal és apóssal, meg a kutyával, no és a macskával.

Szerelem: ... Boldog nős ember valék...

Versenyek: Bár van egy kis beszédhibám, de fontosnak tartom, hogy elinduljak mindenféle irodalmi versenyen. Főbb eredményeim eddig:

1997. tavasza: Budapesti Kollégiumok közötti Ady versmondó verseny IX. hely
1997. november: Budapesti Kollégiumok közötti mesemondó verseny I. hely
2000. november 10 - 11.: II. Országos Kossuth Szónokverseny 342 pont (kb. VIII. hely)
2001. november 9 - 10.: III. Országos Kossuth szónokverseny: 364 pont (kb. IV. hely)
2002. november 8 - 9.: IV. Országos Kossuth Szónokverseny (365 pont - A közönség díja)
2003. november 7-8.: V. Országos Kossuth Szónokverseny (366 pont - A zsűri különdíja)
2004. november 12 - 13. VI. Országos Kossuth Szónokverseny (381 pont - II. helyezés)
2005. november 11-12. VII. Országos Kossuth Szónokverseny - A zsűri különdíja
Azóta mint a zsűri titkára közreműködöm.

Ifjúsági találkozók: Amikor csak tudok mindig elmegyek mindenféle ifjúsági találkozóra. Ha jól emlékszem az alábbi találkozókon voltam már: (Amit vastagon szedek, abban valami feladatom volt - kiscsoportos beszélgetés, rendező, szervező, szereplő stb. - A legtöbb találkozó az interneten is megjelent. Keresd fel azokat az oldalakat is!!!)

Nagymaros (1994-től évente kétszer)
Szegedi Szent Gellért Nap (1994-től, mindig szeptemberben)
Kecskeméti Taizé Találkozó, 1997. április
Taizé-i Európa Ifjúsági Találkozó (1997 - Bécs, 1998-Milano, 1999-Varsó, 2000-Barcelona, 2001-Budapest, 2002-Párizs, 2003-Hamburg, 2006-Zágráb, 2007-Taizé, 2008-Genf, 2009-Brüsszel, 2010-Poznan, 2011-Rotterdam)
Gyomaendrődi Ifjúsági Találkozó (1999. augusztus)
Zánkai Katolikus Nagytábor (2000. nyara)
Katolikus nagygyűlés (2000. nyara)
Ökumenikus Ifjúsági Találkozó (2000. október 21.)
Lautate Ifjúsági Egyházzenei Fesztivál (Szeged, 1996-tól, nyaranta)
V. Ladik fesztivál, Apostag (2001. augusztus 3-5)
VI. Ladik fesztivál, Apostag, (2002. augusztus 2-4)

VII. Ladik fesztivál, Apostag (2003. augusztus 3-5.)
II. Ökumenikus Zenei Találkozó, Vilyvitány (2002. július 26 - 28)
KIT kerestek - II. Ökumenikus Ifjúsági Találkozó (2003. április 6.)
Tájoló - II. Országos Ifjúságpasztorációs Konferencia, Győr (2003. július 6-11)
Európai Katolikus Találkozó, Máriacell, 2004. május 23.
OKET, Apostag, 2005. augusztus
Keresztény Ifjúsági Kerekasztal, Budapest, 2005. december 2-3.

Attól félek, hogy nem jut mindegyik eszembe. Tehát aki látott még valahol, az írja meg nekem... Sajnos Egerszalókra még soha nem jutottam el, de igyekszem valamikor oda is elmenni...       

Hobbi:                       
 Színház... Ez nem csak hobbi, több is annál... Szívem második közepe... Az első magánügy...

Már nem is olyan új hobbi:
                                                                                               
 
2000 februárjában kezdtem el tanulni gitározni... Bár a keresztapám szerint borzalmas, de nekem tetszik...

Zene: Rajongok a musicalokért, a görög, az ír zenéért, meg minden olyan zenéért, mely szép. Hogy mi is a szép? No ezt a fülem állapítja meg. 

Táborok: Rajongásig szeretem a nyári táborokat. Különösen egy kis falut szeretek, mely a Zemplénben van, Vilyvitányt.

    Ha valami bővebb információkat szeretnél rólam kapni, 
                vagy csak egyáltalán beszélgetni
  írj...