Délben a szarvascsalád sétálni ment az erdőbe. Az állatok hűvösen mérték végig őket. Többen tüntetően bevonultak a házukba.

    A szarvas nem értette, mi a baj. Az ablakát tisztogató Gézától kérdezte meg, mi történt. A nyúl látta a szarvas szemén, hogy az ártatlan, ezért bizalommal fordult hozzá.

– Az éjszaka valaki végigdobálta sárral az ablakainkat. Az állatok azt gondolják, te voltál, mert mindenhol patanyomok láthatók.

– De hiszen nekem sokkal nagyobb a patanyomom... 

    Az Éjjeli Bagoly csapódott idegesen a fölöttük lévő ágra.

–  Éjjel láttam a varangyot erre csoszogni ... És a farkast meg a rókát medvéék barlangjából láttam kiosonni, nagy zsákkal a hátukon...  Huh, orcátlan! Huh, példátlan!

    Géza körbetrombitálta az erdő lakóit, elmondta nekik az igazságot. Az állatok mind az erdei tisztásra gyűltek. Azt a haditervet találták ki, hogy Géza vendégségbe hívja a bűzös rókát, a tolvaj farkast és a csalárd varangyot. Szegény nyuszi igen rosszul érezte magát ezen az ebéden!

A farkas csupa butaságot beszélt, mindig ismételve önmagát. A rókának egy igaz szava sem volt az egész ebéd ideje alatt. A varangy meg csak pislogott, és fölfújta magát.

    Amíg Gézánál folyt az ebéd, az állatok megtalálták a sok lopott holmit a róka odújában, a farkas barlangjában és a varangy vackában.

    Géza nyúl végre kikísérhette a nem kívánt vendégeket. Elköszönt tőlük, majd hozzáfűzte: – Kéz és lábtörést!

    A tolvajok teli pocakkal hazafelé tartottak, de már a következő rabláson járt az eszük. Megirigyelték Géza kakukkos óráját, azt akarták ellopni!

    A gonoszok a patakon túl laktak. A kötélből font híd felé igyekeztek. Alig tették a hídra a lábukat, egy rák dugta ki a fejét a híd alól, és hatalmas ollójával elnyisszantotta a kötelet. Nagy loccsanással zuhantak a hideg vízbe. A varangy azonnal befúrta magát az iszapba. A bokrok mögül előugrottak az erdőlakók, és minden haragjukat rájuk zúdítva úgy ellátták a bajukat, hogy azt is megbánták, valaha a lábukat tették ide!  A két hamis szaggatott bundában, sántikálva iszkolt el a tölgyerdőből. Azóta se látták őket!

– Jó reggelt, Mókus Panna! Hogy esett a téli álom?

A mókus akkorát ásított, hogy majd bekapta Géza fejét.

– Jobb volt, mint a tavalyi!

– Szeretném kölcsönkérni a partvist, tudod, azt a szép pirosnyelűt. 

– Adom, máris adom – szívélyeskedett a mókus, és behívta Gézát a konyhába.

– Látom, itt még nem végeztél – jegyezte meg gunyorosan a nyuszi.

Panna térült, fordult, és hozta a partvist.

– Jobban haladnánk együtt – próbálkozott a nyúl, aki agglegény volt.

– Egyetértek. Melyikünknél kezdjük?

– Meghívlak egy finom teára, és utána kezdjük nálam – hívta át Géza Pannát.

    Átsétáltak, de amint Géza kinyitotta az ajtót, förtelmes bűz áradt a szobából.

– Mit csináltál te itt a télen? – jegyezte meg Panna fagyosan.

    Nyuszi értetlenül makogott, és belépett. Hátán végigfutott a libabőr, szőre égnek állt, füle, bajsza lekonyult, mikor meglátta a szoba közepén éktelenkedő kupacot.

– Ekkora lapátom nincs is ... – makogta nyuszi könnyes szemmel.

– Ismerős, tavaly én is így jártam. Átmentem Pocok Cilihez, és mikor visszaértem, a rókának csak a farkát láttam elsuhanni. A kupac pedig ott bűzlött a házikómban. Hiába tettem a piszkos róka ellen panaszt, kinevetett és letagadta, hogy nálam járt. Ráadásul egy csupor lekvárt is ellopott a gaz. Ez így igaz!

   Géza könnyeit nyelve látott hozzá a takarításhoz. Jó hangulatuk tovaröppent.

    A tölgyerdő lakóit több ilyen történet nyugtalanította.

  A két jóbarát szokása szerint együtt ment csütörtökön a piacra. Mikor odaértek, Dundinál, a zöldséges kofánál nagy ricsajt találtak. Odasiettek, mi történhetett. Középen állt Éjjeli Bagolyné, aki mindenkinél mindig okosabb akart lenni, és mindenkit lehuhogott. A kiabálás a lopások miatt tört ki, az állatokból dőlt a panaszáradat. Czirip, a szöcske felugrott az egyik hordó tetejére, és megpróbálta túlkiabálni a nekihevült társaságot.

     Matild medve akkorát üvöltött, hogy a káposzták egyesével gurulni kezdtek. Erre mindenki elhallgatott. Matild így kezdte mondókáját:

– Próbáljuk higgadtan megbeszélni a bajt. Mondja egyesével mindenki el, mi bántódása esett.

    Erre mindannyian heves kiabálásba kezdtek, mindenki először akart szóhoz jutni.

    Megérkezett közéjük a méltóságteljes és bölcs Szarvas, nejével és négy csemetéjével. Az állatok elcsendesedve köréjük gyűltek. Czirip ráugrott a szarvas agancsára, onnan cirpegte el panaszát:

– A múlt héten ellopta valaki az ünneplős csokornyakkendőmet!

– Nekem eltűnt a szemüvegem! – panaszolta a vakondok.

– Tőlem ellopták a cipőkrémem. – mondta őzasszony.

    Lába kelt a sonkának a padlásról, a ruhának a szárítóról, a könyvnek a polcról, a méznek a kaptárból, a párnának az ágyból, az almának a kosárból ...

– Nekem ellopták a frissen sült citromtortámat – sírdogált Fáni, a görény.

– Nyugodjatok meg – mondta a szarvas. – Kiderítjük, ki követi el ezt a sok gonoszságot az otthonunkban. Alakítsunk erdei őrséget, akik felváltva figyelnek.

   Szurkos Szarka, aki mindvégig az erdő egyetlen fenyőfáján ült, kihallgatván a beszédet azonnal tovasuhant, hogy elfecsegje a hallottakat. Persze némi jutalom reményében!

    A szarka a rókalyuk előtt szállt le. Bekopogott a csőrével. Az egyik pimasz rókakölyök kidugta az orrát:

– Nincs itthon senki – vakkantotta.

– Hátha mégis! – cserregte a szarka.

– Mit akarsz? – mordult ki a Róka.

– Friss híreket hoztam!

– Na, gyere! – recsegte undokul a bűzös ravaszdi.

    A szarka részletesen elmesélte a piactéren hallottakat. A Farkas és a Varangy, akik vendégségben jártak a rókánál, bosszúsan ráncolták a homlokukat.

– Nincs más teendő – mondta a varangy – az állatokat a szarvas ellen kell fordítani.

– Meg kell támadni!

– Rendben. Akcióba lépünk!

    A varangy éjszaka kilopódzott, és sárral megdobálta az ablakokat. Ágakkal elsöpörte a maga lábnyomait, és felesége pogácsaszaggatójával patanyomokat rajzolt az ösvényekre.

   És hajnalban a napsugár nem tudott besütni a házak frissen mosott ablakain. Géza, mint rendesen, későn kelt, de ez betudható a szokatlan sötétségnek is. Az állatok házikóik előtt álltak és szörnyülködtek. Sokan a szarvast szidták.