Zsófi mesél ...   TÉLAPÓ NAPLÓJA     Játékos mesefantázia egfy tizenkétéves dunaharaszti kislány tollából                                    Abban az évben hatalmas hó borította Lappföldet, ahol, mint mindannyian tudjuk, a jó öreg Télapó lakik. A Sarkkörön túl él ő egy hatalmas erdő eldugott sarkában, együtt krampuszokkal, erdei manókkal, tündérekkel, állatokkal. Apónk egy takaros kis házban lakik. Szomszédja, a Húsvéti Nyuszi, akivel nagyon jól kijönnek, gyakran segítenek egymásnak. Házuk mellett áll a hatalmas ajándékgyár, ahol sok-sok erdei manó, tündér és krampusz készíti a csodálatos játékokat.     Egy szép napon, pontosabban december 5-én, azt hiszem pénteken, nagy sürgés-forgás volt az ajándékgyárban. Hiszen holnap lesz a nagy nap! Bongó, a legöregebb krampusz, aki szeret fontoskodni, a sok krampuszt, tündért és manót felügyelte, nehogy véletlenül hibás játék kerüljön ki a kezük alól.     – Hé, Bogyó! Csokorba kösd azt a szalagot! – szólt egyik társának.     – Csili! Annak a babának szőke hajat csinálj, és kék ruhája legyen! – fontoskodott Bongó.  Ez így ment egész délutánig, amíg készen nem lettek egészen.     – Na, ezt befejeztük – sóhajtott Bongó. – Nagyon ügyesek vagytok, fiúk és lányok. Télapó bizonyosan meg lesz elégedve. Azt hiszem, ma dupla adag mandulástekercset kapunk vacsorára!     Ennek mindannyian nagyon örültek.     – De még fel kell címkéznünk a csomagokat, hogy Télapó tudja, melyik kié. Szólok is neki, hogy mondja el az adatokat a naplójából. Ugyanis a naplójában van felírva, hogy a gyermekek hol laknak, és milyen jók voltak ebben az évben.   – Megyek is!     Elindult Bongó, hogy elhívja Télapót, hozza el az ajándékgyárba naplóját.  Ahogy odaért a házhoz, becsöngetett.     – Csing-cseng! – szólt a csengő. Matyi, a mókus nyitott ajtót.     – Szia, Bongó! – köszönt Matyi.     – Szervusz! Télapó itthon van?

– Igen, persze. De hatalmas gondban van. Képzeld, elvesztette a naplóját.     – Égszakadás, földindulás! Hát, ez hogyan történhetett?! Így nem tudja elvinni az ajándékokat a gyerekeknek!     Bementek a dolgozószobába, ahol Télapót nagy keresgélésben találták.     – Ó, Bongó! Bajban vagyok. Eltűnt a naplóm! Már tűvé tettem a szobát. Megnéztem a polcon, az íróasztalomon, az ágyamnál, még az ágyam alatt is.     – Jaj, jaj, Télapó! Mi lesz velünk! – siránkozott Bongó.    – Keressük meg Matildot a konyhában, és kérdezzük meg, nem látta-e – mondta Matyi.     A konyhában ott állt Matild, a szórakozott szakácsnő, akinek kerek medvepocakján frissen vasalt kötény feszült. Éppen mandulát tisztított. Mellette, a terjedelmes nyújtódeszkán ott tornyosult az esti méteres kalács mázsányi tésztája.     – Hukk – csuklott a meglepetéstől Matild medve. – Szervusztok.     – Nem láttad egészen véletlenül Télapó naplóját? – kérdezte Matyi.     – Hát, mintha valahol láttam volna a füzetet ... várjatok csak... nem, mégsem ... – kutatott emlékezetében a szakácsnő.     – Vizsgáljuk át az egész házat – mondta Télapóka. –  Te, Bongó kutasd át a nappalit, Matyi az ebédlőt, én pedig a kertbe megyek.     Bongó így elindult a nappali felé. Benézett a szőnyegek alá, átkutatta a szekrényeket, átforgatta a polcokat. Sehol semmi. Leült a kanapéra, hogy morfondírozzon magában, de furcsa mocorgást érzett maga alatt.     – Égszakadás, földindulás! – kiáltott Bongó. – Tán földrengés van?! Felugrott a kanapéról, ami nagyot nyekkent, de valahogy nem olyan hangon, ahogy szokott.     Bongó felnyitotta az ágyat, és megrökönyödve kérdezte: – Brúnó! Mit csinálsz te itt?!     – Matild beágyazott – sopánkodott a fekete kandúr. – Hiába jeleztem, nyávogásom senki nem hallotta a nagy sürgés-forgásban.     – Te jó ég! Szegény kandúr! Jó, hogy nem történt bajod! – Gyere, segíts nekem! Elveszett Télapó naplója, sehol nem találjuk. A sok gyerek hiába várja holnap Télapókát, ha nem kerül elő!     – Az ágyneműk közt nem volt, azt láttam volna – szólt Brúnó.     – Menjünk, kutassunk át minden sarkot!     A ház népe azonban hiába szorgoskodott estig. Felkutattak minden zeg-zugot, pincétől a padlásig, még a kéménybe is belenéztek.

Fáradtan és szomorúan ültek le estére. A naplót mintha a föld nyelte volna el.       – Mi lesz a sok gyermekkel, akiket végig kell látogatnom? A sok ajándék elkészítve, becsomagolva, már csak a címzések hiányoztak. Mit csináljunk, mit csináljunk ... – kesergett Télapó.     A krampuszok, a manók, az erdei tündérek, a mókus, a fekete kandúr és a medve, valamint Télapóka szomorúan ültek az ebédlőben a nagy asztal körül. Matild kötényével törölgette a könnyeit. A konyha felől beúszott az esti méteres kalács finom illata. A bánattól azonban nem sok kedvük volt a vacsorához.     Matild felállt, hogy megnézze, kisült-e a méteres mandulástekercs, mindannyiuk kedvence. A remekmű elkészült. A medve büszkén húzta ki a hatalmas sütőlemezt a kemencéből. A finom illat becsalta a bánatos társaságot a konyhába. A szakácsnő kapitányi büszkeséggel állt az asztal mellett, előtte tornyosult a hegynyi mandulástekercs.     – Vágd fel, Matild! Olyan éhesek lettünk. Csodás lett az ünnepi süteményed.     Matild elővette legnagyobb süteményvágó kését, és belevágott a mandulástekercsbe. Egyik szép szeletet vágta a másik után, amikor megakadt a kése valamiben...     – Mi lehet ez?! Tán kő került a kalácsba, vagy valami vasdarab?     Kíváncsian állták körül az asztalt.     – Mi lehet ez?  ... Hiszen ez ... valami füzetféle... – motyogta zavarában elpirulva Matild. És lám, a méteres mandulástekercs finom tésztájában ott lapult belesütve Télapóka mindenütt keresett naplója.     – Hurráá! Megvan, megvan!! – kiáltották boldogan.     Matild könnyei potyogtak. – Én nem tudom, hogy kerülhetett bele a dagasztóteknőmbe ... – védekezett.     A krampuszok, a manók, a tündérek, a mókus és a fekete kandúr olyan kacagásba kezdtek, hogy még  Holdanyó is bekukkantott az ablakon, megnézni a nagy vidámságot. Nevetésük elhallatszott egészen Lappföld széléig.     Télapóka pedig mosolyogva lapozott bele madárlátta naplójába:     A gyerekek mégsem várnak rám hiába.  Vacsora után indulunk!