Kisvitéz

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy király. Hatalmas birodalma volt, a kincseskamrája dugig volt csillogó aranyedényekkel, serlegekkel, ékszerekkel, sok vitéz katonája volt és számtalan szolgája, akik egész nap csak sürögtek-forogtak a gyönyörű szép palotában. Jó király volt Dambó király, - mert így hívták őt -, sőt népe Igazságos Dambónak, mert igencsak tisztelték őt is és családját is. Kedves családja volt Dambó királynak, Jamba királyné és gyermekeik, Lambi és Mambi, a két ifjú királyfi, akik épp most kezdtek a királyi iskolába járni és a Bambi királykisasszony, akinél szebb királylány nem akadt hetedhét országon.

Történt egy napon, hogy Dambó országára rátámadt Varbanc, a kegyetlen sárkányfi és elrabolta a királylányt, Bambit, aki éppen a palota kertjében a rózsákat metszegette. Volt nagy riadalom és szomorúság, sírás-rívás mindenfelé, de legfőképp Dambó király és Jamba királyné keseredett el. Épp könnyeiket hullatták, amikor eléjük állt a királyi testőrség parancsnoka, Roboszt és így szólt:

Hallotta mindezt a kis Fikarc is. Ő volt a szolgák közt a legkisebb, de legjobb szívű ajtónálló. "Hű, a mindenit, - gondolta - bátor ember ez a Roboszt. Megöli a sárkányt és visszahozza Bambi kisasszonyt, bárki meglátja. Ezt már nekem is látnom kell!" - és már indult is, hogy elkísérje a testőrparancsnokot vitézi útjára. Tudta, hogy Roboszt nem engedné meg, hogy vele menjen, ezért csak úgy titokban követte őt.

Ment, ment Roboszt, egész nap csak vándorolt. Tudta ő, merre tanyázik Varbanc: fenn a Márvány-hegy csúcsán, egy barlangban. Azonban ahogy közeledett a barlang felé, egyre csak fogyott rettenthetetlensége, egyre jobban elszorult a szíve - csatázott ő már sokfelé a világban, sokféle hadsereget legyőzött katonáival, sárkánnyal azonban még sosem harcolt. Hiszen ennek nincs lova, nincs lándzsája, még kardja sincsen... Hogy kell legyőzni egy sárkányt? Egyáltalán, mekkora egy ilyen sárkány? Észre vesz majd, ha eléállok? De mire idáig ért gondolataival, már előtte is állt Varbanc.

Varbanc visszaindult barlangjába, hogy nyugovóra térjen a megkötözött királylány börtöncellája előtt, aztán egyszerre nagyot kiáltott - Bambi kisasszonynak csak hűlt helyét találta.

És ezzel leoldotta Varbancról a szíjat. Varbanc pedig megbánóan hajtotta le fejét lábához. Fikarc és Bambi kisasszony vidáman tért vissza a palotába. Dambó király és Jamba királyné örömmel ölelte magához a kiszabadult királylányt, bőséges jutalmat adtak Fikarcnak, Roboszt kapitány pedig felfogadta Fikarcot a testőrségbe. Ettől fogva neve már nem Fikarc ajtónálló, hanem Kisvitéz lett. Mindenki szerette és tisztelte, mert bátor és szerény volt, s mindenkivel barátságos, szolgálatkész. Hát így menekült meg Dambó király országa és családja Varbanctól, a sárkányfitól és így nyertek Kisvitézben hűséges barátot, Varbancban pedig jámbor határőrt mindannyiuk számára.