Kisvitéz
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy király. Hatalmas birodalma volt, a kincseskamrája dugig volt csillogó aranyedényekkel, serlegekkel, ékszerekkel, sok vitéz katonája volt és számtalan szolgája, akik egész nap csak sürögtek-forogtak a gyönyörű szép palotában. Jó király volt Dambó király, - mert így hívták őt -, sőt népe Igazságos Dambónak, mert igencsak tisztelték őt is és családját is. Kedves családja volt Dambó királynak, Jamba királyné és gyermekeik, Lambi és Mambi, a két ifjú királyfi, akik épp most kezdtek a királyi iskolába járni és a Bambi királykisasszony, akinél szebb királylány nem akadt hetedhét országon.
Történt egy napon, hogy Dambó országára rátámadt Varbanc, a kegyetlen sárkányfi és elrabolta a királylányt, Bambit, aki éppen a palota kertjében a rózsákat metszegette. Volt nagy riadalom és szomorúság, sírás-rívás mindenfelé, de legfőképp Dambó király és Jamba királyné keseredett el. Épp könnyeiket hullatták, amikor eléjük állt a királyi testőrség parancsnoka, Roboszt és így szólt:
- Felséges királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom! Ne búsulj, jó uram, majd én végzek a sárkánnyal és visszahozom Bambi kisasszonyt.
- Oh, Roboszt, hűséges katonám, fele országom a tiéd, és minden, amit csak kérsz, csak hozd vissza őt, kérlek!
- Meglátja, Felség, három nap múlva itt leszünk!
Hallotta mindezt a kis Fikarc is. Ő volt a szolgák közt a legkisebb, de legjobb szívű ajtónálló. "Hű, a mindenit, - gondolta - bátor ember ez a Roboszt. Megöli a sárkányt és visszahozza Bambi kisasszonyt, bárki meglátja. Ezt már nekem is látnom kell!" - és már indult is, hogy elkísérje a testőrparancsnokot vitézi útjára. Tudta, hogy Roboszt nem engedné meg, hogy vele menjen, ezért csak úgy titokban követte őt.
Ment, ment Roboszt, egész nap csak vándorolt. Tudta ő, merre tanyázik Varbanc: fenn a Márvány-hegy csúcsán, egy barlangban. Azonban ahogy közeledett a barlang felé, egyre csak fogyott rettenthetetlensége, egyre jobban elszorult a szíve - csatázott ő már sokfelé a világban, sokféle hadsereget legyőzött katonáival, sárkánnyal azonban még sosem harcolt. Hiszen ennek nincs lova, nincs lándzsája, még kardja sincsen... Hogy kell legyőzni egy sárkányt? Egyáltalán, mekkora egy ilyen sárkány? Észre vesz majd, ha eléállok? De mire idáig ért gondolataival, már előtte is állt Varbanc.
- Nicsak, egy katona. Nicsak, ennek kardja van. Nicsak, ez ellenem jön! Tán csak nem az én királylányomat akarja?
- Varbanc, te kis mitugrász sárkány! Add ki Bambi kisasszonyt és takarodj el Dambó király országából vagy végzek veled - mondta Roboszt, de hangja mintha fátyolos lett volna, lábai meg mintha remegtek volna - bizony rettegett a sárkányt látva.
- Haha... Végzel velem? Figyelj csak, Kapitány! - és egészen közel hajolt Roboszthoz, ? aztán ? a sárkány fújt egyet és Roboszt bizony elfutott ijedtében. Ezalatt azonban a kis Fikarc beosont a sárkány mögé és kiszabadította Bambit.
- De Kapitány, hát hová futsz? Hát nem vívunk meg? - kiabálta a sárkány
Varbanc visszaindult barlangjába, hogy nyugovóra térjen a megkötözött királylány börtöncellája előtt, aztán egyszerre nagyot kiáltott - Bambi kisasszonynak csak hűlt helyét találta.
- Ki merészelte? Ki vitte el? Megfogom... széttaposom.... megeszem.... felfalom! - ordította mérhetetlen dühében.
- Én voltam, kiskomám! - mondta Fikarc a sárkány mögül, és ezzel Varbanc nyakára pattanva bőrszíját a sárkány szájára tekerte, ahogy csak bírta.
- Segítség! Engedj el! Kérlek! Könyörülj rajtam! - nyüszögte összeszorított szájjal a sárkány.
- Úgy ám, kiskomám! Máris. Csak előbb ígérd meg, hogy soha többet nem közelítesz a királyi palotához.
- Ígérem! Ígérem!
- És soha többé nem bántasz embereket!
- Ígérem!
- Leszel-e őrizője Dambó király országának?
- Leszek! Leszek!
- Akkor hát légy szabad. Amit ígértél, tartsd meg mindig, és akkor barátod lesz Dambó király és minden ember. Ezt én ígérem neked. Ha bárki bánt, csak nekem szólj!
És ezzel leoldotta Varbancról a szíjat. Varbanc pedig megbánóan hajtotta le fejét lábához. Fikarc és Bambi kisasszony vidáman tért vissza a palotába. Dambó király és Jamba királyné örömmel ölelte magához a kiszabadult királylányt, bőséges jutalmat adtak Fikarcnak, Roboszt kapitány pedig felfogadta Fikarcot a testőrségbe. Ettől fogva neve már nem Fikarc ajtónálló, hanem Kisvitéz lett. Mindenki szerette és tisztelte, mert bátor és szerény volt, s mindenkivel barátságos, szolgálatkész. Hát így menekült meg Dambó király országa és családja Varbanctól, a sárkányfitól és így nyertek Kisvitézben hűséges barátot, Varbancban pedig jámbor határőrt mindannyiuk számára.