Nagymarosi levél

2003 tavaszán
minden Krisztust kereső közösségnek

"SZERET AZ ISTEN! AKI SZERETETBEN MARAD ISTENBEN MARAD ÉS ISTEN ŐBENNE!"
(1Jn 4,16)

Ősszel ezzel búcsúztunk el egymástól: Életünk célja a szeretet (elfogadni - adni), jellemzője az értékesség (bensőségesség), kerete a szabadság (valamitől és valamire).
Célkitűzésünk volt: "Válasz vagyok - válasz vagy - válasz légy!"

Szabó Lőrinc korunk költője. Bár már pár évtizede meghalt, versben lecsapódott küzdelmei, töprengései a mai ember életérzését fejezik ki. Kedvesének halála után hosszú versciklusban írja ki magából fájdalmát, s keresi, van-e vigasztalás - nem hívő, pontosabban a hittel folyton csatázó ember lévén kevés reménnyel. E hosszú versfüzér egyik híres darabját így fejezi be:

"...Szirtemről omló szírt halálod éve -
érzékeink és tudatunk cseréje
szüntén csak nézek az örök időbe,
S elnémít látni, hogy a végtelen
zajlásban minden, ami volt, milyen
tökéletesen jelentéktelen."
(A huszonhatodik év - Omló szirtről)

A költő számára legkedvesebb ember halála iránt tökéletesen közömbös világ, s a rohanó idő érzéketlenségében ismeri fel saját egyedüllétét, értékeinek - egy Isten nélkül élő ember számára végzetes - jelentéktelenségét. Mi már a tömegkommunikáció nyomása, az információs áradat közepette napi szinten szembesülünk, akár hozzá is szokhattunk ehhez a "végtelen zajláshoz" minden érték azonnali megkérdőjelezéséhez, a fontos, személyes, vagy szent dolgok relativizálásához. Ami az egyik percben fölém tornyosul, azt a következő pillanatban a világűr mély távlatából parányinak látom egy műhold kamerái által. Ami mérhetetlenül apró (pl. egy vírus), az viszont ezerszeresen felnagyítva ront rám egy fantasztikus film kockáiról, vagy halálos erejét harsogják felém a hírek, a statisztikák. Sodor bennünket a világ, erőteljes hatások érnek minket e pillanatban is, globalizáció, EU-csatlakozás, háborús félelmek, környezetünk veszélyeztetettsége, a felgyorsult, folyton változó világ, a "végtelen zajlás"...

Mindezt látva a keresztényben óhatatlanul felmerül néhány kérdés. Ezek átelmélkedésére és megimádkozására hívunk Téged a Nagymarosra való készület során és a találkozón.

Hol vagyunk? Kik vagyunk? Mik vagyunk?

Mindezekhez a nagyerejű, vagy legalábbis nagyhangú kijelentésekhez képest mi keresztények hol vagyunk? Kik vagyunk? Mink van? Hol van esélye a kereszténynek beleszólni a világ alakulásába? Miként lehet ereje a csendes, személyes tanúságtételnek?
Valljuk, hogy Krisztus "tegnap, ma és mindörökké ugyanaz". Tudjuk azt is, hogy aki elkápráztatva, elbizonytalanítva és lehengerelve próbálja az embert behódolásra bírni, az biztosan nem Isten, és nem az Ő erejével cselekszik. Erről hívő közösségek évezredes tapasztalata tanúskodik. Tudjuk azt is, hogy a változás uralma ellenére magában az emberben van valami nagyon is állandó, örök. S tapasztaljuk, hogy a száguldó emberiség újra s újra az annyiszor megtagadott hithez fordul vissza kapaszkodóért. Van tehát mondani- és tennivalónk. De pontosan mi, s hogyan is válthatjuk valóra? "Arról ismerjék meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt" mondja Jézus. Mitől más, hogyan "működik" ez a sajátos Krisztusi szeretet? Meg tudod-e mondani egyáltalán, mi az, hogy szeretet?

Ki vagyok, mi mindenem van?

De föltehetem a kérdést személyesen is. Ki vagyok, mi mindenem van? Hiszen először magamat kell megismernem, ha cselekedni akarok. A mai ember egyébként is hajlamos önmagára alapozni minden megismerést, igazságot, világot. Ez hamis világképhez vezethet, de van benne igazság is: magamat soha nem hagyhatom ki a dolgaimból, vállalnom kell tetteimet, és csak azzal az eszközzel tudok dolgozni, amit ismerek - ismernek kell tehát magamat. S persze ismernem kell Krisztus bennem működő erejét is. "Szeretet az Isten" - aki köztünk és bennünk akar élni.

Mit tehetek? Hogyan cselekedjek?

A cselekvés felől nézve pedig ez lehet a kérdésünk. Mit tehetek? Hogyan cselekedjek? Hiszen a világ zavarbaejtő nyüzsgése ellenére a valódi, gyakorlati kérdés sokszor nem is a "Mit", hanem a "Hogyan". Észre kell vennünk, hogy a harsogó kampányok sokszor a felszínről szólnak, bennünk a keresztényekben pedig ellendeleink gyakran a módot támadják, ahogyan Istent képviseljük - magához a lényeghez, a Háromságos Szeretethez nem fér hozzá a kritika.

Erre a közös gondolkodásra hívunk meg Téged és közösségedet Nagymarosra, 2003. május 24-re, szombatra.