Színifelvételire

Tessék? Kezdhetem?
Tudom, nem beszélek szépen, 
De attól még beszélek.
Tudom, nem éneklek szépen,
De attól még éneklek,
Tudom, nem mondok szépen verset,
De attól még mondok.

Miért? Nem tudom.
És önök? Önök se?
Tudom.
Pedig önöknek szól dalom.
Tudom, mit jelent önöknek ez a kis én,
Itt a világhír peremén,
Ki nevet és sír,
Örül és remeg a fényben, még.
Senki. Valaki.
Csak egy a sok közül.
Pár perc, s kilép a fényből,
S helyébe más lép.

Tessék? Hogy kezdhetném már? 
Hisz azt teszem!
Tudom, nem beszélek szépen, 
De attól még beszélek.
Tudom, nem éneklek szépen,
De attól még éneklek,
Tudom, nem mondok szépen verset,
De attól még mondok.
De a világ majd egyet fordul, 
S fordulok vele én is,
És a senkiből valaki lesz,
Az álomból pedig valóság.

Hogy fáj amit mondok? Lehet.
De szólnom kell, szólnom kell, most...
Tudom, nem beszélek szépen, 
De attól még beszélek.
Tudom, nem éneklek szépen,
De attól még éneklek,
Tudom, nem mondok szépen verset,
De attól még mondok.

Hogy meghallgatnak még? 
Talán.
Újra.
A jövő héten? 
Holnap?
Még ma?
Mért ne?
Hisz nem beszélek szépen, 
De azért beszélek. Önökhöz.
Hisz nem éneklek szépen,
De azért éneklek. Önöknek.
Hisz nem mondok szépen verset,
De azért mondok. Magamért.
Ma.
Holnap.
A jövő héten.
Mondok még mondhatom,
S még valaki így nem szól:
Ennyi.
Függöny.
Ma.
Holnap.
A jövő héten.

Pécs, 2001. 06.15 - 18.